A légzésről  

Egy csoportos meditáción hallottam a következő gondolatot:

 

"Életünken nagyon leegyszerűsítve két lélegzetvétel között éljük le, hiszen a legelső cselekedetünk ebben a földi életben a belégzés, és a legutolsó pedig egy kilégzés." 

 

Azt gondolom, hogy ebből a gondolatból kiérződik mennyire fontos cselekedet is a légzés. Sokszor eltűnődtem már azon, hogy mennyire természetesnek is vesszük, a be, illetve a kilégzést, és mennyire elfelejtünk "időnként lélegezni"!  

 

A légzés az életünk szerves része. Tudatos légzéssel lehetővé tesszük saját maguk számára, hogy az élet minden pillanatát úgy éljük meg, ahogy elénk tárulkozik. A test és a tudat egységgé olvad össze. A légzés üteme és mélysége szorosan összefügg a testi, lelki szellemi egységünkkel. Ha megfigyeljük a légzésünket hamar rájövünk arra, hogy ez a folyamat hidat emel a tudat, és a tudatlatti között, mivel a légzés, e két állapot határán húzódik meg, s ezért ideális arra, hogy ezen keresztül tanulságos bepillantásat nyerjünk tudatunk működésébe. 

A légzést az agytörzs ideggócai irányítják, de akaratlagosan is szabályozható (gátolható, erősíthető). A légzés azonban olyan kifinomult és sokrétű koordinációt követel, amit az önkényes irányítás sosem tud biztosítani. 

Amikor a légzésről elmélekedem, önkéntelenül is kapcsolódom a masszázsok illetve a jóga világához, az általuk használt légzéstechnikához.
 
Hasi légzés, has-mellkas technika, tűzlégzés, teljes légzés...
 
A gyakorlatban alkalmazott technikák mellett megemlítek egy fontos adalékot, mely nem más, mint a tudatosság! A tudatos légzés segédletével, az érzékeléls új dimenzióit tárhatjuk fel. Bizonyos belső gátakat, problémákat, viselkedési mintáka, és gondolokodási sablonokat más nézőpontból, és egy másik tudati szintről szemlélve közelítünk meg, miáltal ezek energiája átalakul, és a probléma egyszerűen elpárolog. 
 
A légzési ciklusunk három szakaszra oszlik: 
  1. Belégzés;
  2. Kilégzés;
  3. ...és a köztük lévő szünet.
 
A légzés első számú alapelve: mindig az orron keresztül kell belélegezni.
 
Az egészséges légzéskor:
 
  • a hát egyenes;
  • a vállöv laza;
  • a rekeszizmokat kihasználjuk;
  • az arc, az állkapocs és a nyelv ellazult;
  • a belégzés mély, a kilégzés kiadós.

 

A légzéssel a test energia szintjét is tudjuk szabályozni. A magam részéről arra bíztatok mindenkit, hogy az orrán szívja be a levegőt, s a száján fújja ki. Ezzel a technikával a test több energiát tart meg, mint amennyit lead( orron be / orron ki – magas energia szinten tartja a szervezetet; szájon be / szájon ki – alacsony energiaszinten tartja a szervezetet)

 
Az azért fontos megjegyezni, hogy nem csapongjunk a technikák között!