Casa Liza I. részlet

 

Amióta Max tudja, hogy meg kell válnia mindattól, amit az eddigi élete munkájával megteremtett, elveszett belőle valami. Leállt a motor, ami hajtotta, húzta még a leg-reménytelenebbnek tűnő helyzetekben is. 

Néhány év leforgása alatt elhagyta minden és mindenki. Kis túlzással egyedül maradt. 
A felesége halálát az ital okozta. No, nem a szokványos értelemben, hanem egészen pontosan egy sörszállító teherautó gázolta el. Döbbent arccal nézte végig, hogy az egyik pillanatban még mosolygósan integető asszony, élettelen testtel fekszik az aszfalton. A lámpa piros jelzésén átszáguldó teherautó meg csak ment tovább, tudomást sem véve arról, hogy mi is történt.
A háza élettelen lett Liza nélkül. A fájdalmas napok soha véget nem érő láncolatában újabb rettenetes hír mart a szívébe. Ute, a Hamburgban élő lánya öngyilkosságot követett el. Hiába volt a gyors orvosi segítség, sajnos már nem lehetett rajta segíteni.
Furcsamód az újabb katasztrófa erővel és bölcsességgel váltotta fel a kesergést. A temetést követő napok elmúltával Max a munkába menekült, melyből akadt bőséggel. A napi vendégnek számító Klaus időről-időre óvatosságra intette.
- Túlhajszolod magad Max! Vigyázz nehogy baj legyen belőle! Miért nem beszélsz Udoval?- teszi fel már sokadszorra a költői kérdést a barátja, egy pohár Chablis kortyolgatása közben.
- Nem érdekli őt a birtok! - legyint Max lehangolóan.
- Ezt ő mondta?
- Nem.
- Tessék, ott jön - mutat Klaus a kocsibejárón közeledő Mercedes felé - most mindjárt megkérdezheted tőle.
- Ne számíts sok jóra ! Ő bele van bolondulva a számítógépeibe Nem süllyed le holmi fogadóhoz, vagy sajtkészítéshez.
- Egyesítsétek az erőiteket!- veregeti meg Klaus Max vállát.
A beszélgetés Klaus optimizmusát igazolta. Max örömmel fedezi fel fia szemeiben a tettvággyal teli csillogást. Csakhamar a gazdaság termékei, valamin a fogadó képei felkerültek a világhálóra. Eleinte egy kicsit lassan az igaz, de határozottan pozitív irányt vett a fejlődés. A fogadó és a farm romló állapota megállt, sőt a külső szemlélőnek is feltűnő módon virágozni kezdett a gazdaság. Hónapról hónapra több vendég érkezett. A sajtoknak és az egyéb más termékeknek idejük sem volt megpihenni a hűtő-kamrák polcain. 
A pezsgő élet nagyritkán már a vidámságot is visszacsalogatta a gazdaságba, bár az igaz, hogy csak röpke percekre. Liza emléke ott élt minden kövön, sarokban, fában, és porszemben. A folyamatosan pislákoló mécsesek lángjai fölött Max órákig tűnődött könnyes tekintettel. Képtelen volt megbékélni a gondolattal, hogy nem érintheti már többet meg a feleségét, nem szedhet neki friss vadvirágot a réten, és nincs, aki folyamatosan zsörtölődik amiatt, hogy este sokáig égeti a lámpát az íróasztalnál. Hiába voltak a nappalok eseménydúsak, váratlan feladatokkal tarkítottak, az este mindig eljött, és vele együtt érkezett az emlékezés.