Régi történet

 

A helyszín Buda, egészen pontosan a vár.

Egy patinás étterem teremfőnöke hosszú kilincseléssel elérte, hogy vehessen egy nagyon elegáns, és ne is tagadjuk, igen drága borkiöntő karafot. 
A teremfőnök, és persze a felszolgálók nagyon boldogok voltak, hogy végre méltó képen tudják szervírozni a vendégek asztalára, a dekantálást igénylő vörösborokat. 
A kristályüveg, kacsa alakot megformázó karafot nagy becsben tartották. A főnök minden este betette egy zárható dobozkába, ami kifejezetten ennek a karafnak készült, természetesen méretre.
Egyik délután, a nyitás előtti készülődés közben a főnök, mint mindig, odalépett a kassza melletti szekrényhez, hogy kivegye a karafot, ám a karaf sehol sem volt.
- Uraim nincs meg a karaf! - kiáltott föl döbbent arcot vágva.
Az étteremben egy pillanat alatt néma csend lett. Az evőeszközök némán pihentek az asztalon, a porszívó sem búgott tovább, sőt még az a pár szúnyog is abbahagyta ijedtében a vérengzést, aki kalandvágyból téved a sürgölődő emberek közé, egy jó korty reményében.
A csend a percek múlásával csak nyomasztóbb lett, mint azt hinni lehet. Mindenki a gondolataiba mélyedve állt. Van aki arra gondolt, hogy:
- Jaj de kár, pedig milyen szép volt!
...de biztos voltak olyanok is, akik azt gondolták, hogy:
- Na vége a bohóckodásnak! Aki inni akar, az töltsön az üvegből!
,,,és talán volt valaki, aki azon álmodozott, hogy:
- Istenem, milyen szépen mutat a vitrinben! Ha Jóskáék feljönnek Debrecenből majd ebből töltök nekik! Lássák csak, hogy...
Tehát, mint írtam, a csend eluralta a teret. Ebbe a csendbe toppant be egy, a kezében tányérokat cipelő felszolgáló. Lassú, megfontolt léptekkel érkezett, majd egy pillanatra megtorpant.
- Na mi van, megállt az élet?
- Eltűnt a karaf!
A felszolgáló bólintott egyet.
- Biztos elment az anyjához Lengyelországba! - válaszolta teljes komolysággal, majd továbbindult.