Ez+Az ...a méregtelenítésről

Tavaszkúrát természetesen otthon is végezhetünk. Magazinok, könyvek sokasága foglalkozik a témával, ám bevallom, én nem nagyon olvasgatok ilyeneket, vagyis egyet talán mégis. A Természet patikája című könyv egyszer a kezembe került, s abból pár dolgot ki is próbáltam. 
Azt gondolom, megéri enyhébb betegségek felbukkanásakor egy kis méregtelenítést végeznünk, és nem feltétlenül kell rögtön a modern gyógyszeripar remekeihez fordulni, melyek azért ne tagadjuk, szerveinkre úgy egészében nincsenek olyan jó hatással, mint azt sokak gondolják. A vivőanyagok között (pl. injekcióknál) megjelenik a higany is, és még rengeteg olyan vegyület, melyet sajnos a szervezetünk rövidebb-hosszabb ideig raktároz is, tehát mérgez minket. Azáltal, hogy a szervezetünkben jelen vannak ezek az anyagok, azért ha lassan is, de ürülnek, tehát az egész emésztőrendszerünk baktériumflóráját többé-kevésbé, de károsítják. Sajnos a mai orvoslás a gyógyszergyárak kimondatlan nyomására méltatlanul kezeli a gyógynövényekben rejlő emberközpontú hatóanyagokat. Régen pedig a főzetek, borogatások, teák igen fontos eszközei voltak az orvostudoroknak. 
A teljesség igénye nélkül, ismét szeretnék néhány közszájon terjedő, általam is kipróbált természetközeli méregtelenítő eljárást bemutatni, melyeket otthon, bárki el végig tud csinálni, és nem kerül hatalmas összegekbe sem.
Akár hány emberrel beszélgettem a témában mindenkinek meg volt a maga speciális módszere, de egy közös dolog azért akadt a téma fejtegetése közben, mégpedig a beöntés.
A beöntés, melyről sokunknak kellemetlen kórházi tapasztalatai vannak. Akár gyermekkori, vagy már később, a felnőttkor bármely szakaszában átélt nem igazán kellemes emlékek elevenednek fel. Hölgyek sokszor a szülés előkészítésekor tapasztalt kellemetlenségek miatt idegenkednek tőle, ám otthon nyugalomban saját magunknak adni egészen más, mint amikor egy idegen kutakodik a popónknál.
A beöntés a colon hidroterápiához hasonlítható kezelés, melyet viszont mi magunk elvégezhetünk. A legősibb természetes gyógymódok egyike. 
A célját tekintve megemlíthetjük a salaktalanítást, a bélflóra és a bélnyálkahártya regenerálását. Érdemes más salaktalanító kúrákhoz kapcsolni, önállóan alkalmazni nem túl célravezető. Ha a kúrákat nem végezzük túl sűrűn, akkor a kezelés gyakorlatilag veszélytelen
A beöntés előtt pár perces hasmasszázzsal növelhetjük a hatásfokát. Különböző gyógyteákból is készíthetünk egy-egy alkalommal beöntővizet ((cickafarkfű, kamilla, körömvirág) kis mennyiségben adagolható almaecet és citromlé is a folyadékhoz (a szomszédom receptje) de jó hatású a szóda-bikarbóna elegye is (lúgosít és közömbösíti a savakat)). A folyadék hőmérséklete kellemes testmeleg legyen, de tapasztalataim szerint hasznos, ha egy-két fok eltérés van a két egymást követő beöntés között. A mennyiséget tekintve én maximum az egy litert javaslom, ám az első alkalommal nem ritkán csak a töredékét tudjuk magunkba fogadni. Fontos, a kezelés hatására nézve, hogy milyen hosszan tudja az ember magában tartani a folyadékot, ez a gyógyteás kezelésekre hatványozottan igaz. 
Hatásos megoldás, ha nem egy beöntést adunk egyszerre magunknak, hanem legalább kettőt, hogy ne csak a vastagbél alsó szakaszából távozzon a salakanyag hanem feljebbről is.
Bizonyos kúrák szerint az első héten naponta, a másodikon két naponta a harmadikon és negyediken heti egy beöntés javallott.
Az idegenkedőknek ajánlom a por formájában ezrekért megvásárolható útifűmaggal készült ízesített termékeket. Ezek is kiválóan kitisztítják az emésztőrendszert, csak ugye elég rizikós, ha nem otthon vagyunk. Ezen kívül a feleségemnél bevált módszer a mályva tea. Este egy filtert leforráz, másfél deci vízzel. Langyosan elfogyasztja, a produktum reggelre várható. 
Hasonló módszer a keserűsó (vagyis a magnéziumszulfát feloldása) oldatának fogyasztása. Az íze nem túl kellemes, de hatékony technika. Két fázisban hat. A bélfal felveszi a magnéziumszulfát vegyületben megkötött magnézium egy részét, miközben a szulfátionok a bélben lévő vízzel mintegy "mosogatóvizet" alkotva feloldják és kimossák a lerakódásokat, beszáradt maradványokat. Ez a folyamat tulajdonképpen egy felülről érkező beöntés. Egyesek, egy rövid kúra hatásfokát javítandó kombinálják a beöntéssel.
Véleményem szerint csak a belek tisztításának megkezdése után célszerű továbblépni a méregtelenítés szerteágazó módszertárában.
Általános méregtelenítésre kiváló szer a hagyma (vörös, lila és fokhagyma egyaránt) és a lucernacsíra. A csírák nagyszerű táplálékok, melyeket magunk is elő tudunk állítani könnyedén. Nekem a kedvencem a búza és a lencsecsíra. 
A vér tisztítására fogyaszthatunk hagymakivonatot, és kombucha teát.
A kombucha lényege a következő. Méregteleníti a májat, komplex B-vitamint tartalmaz, köröm, haj és bőrregeneráló. A benne található glükoronsav májméregtelenítő hatással bír, a hialuronsav pedig az izületeink kenésében játszik szerepet. Az érfalat rugalmassá teszi, a vérben segít elvezetni a káros savakat, letisztítja a bélfalat és rendbe teszi a bélbaktérium-flórát. Beszerzése viszonylag nem olcsó, de otthon lehet tenyészetet csinálni, melynek a karbantartása igazán nem jár nagy gonddal az avatottak szerint. 
A túlhajszolt májunknak felüdülést jelenthet a céklalé fogyasztása. Vigyázat, nagy mennyiségben fogyasztva (1l/nap) nagyon megdolgoztatja a májat, de 2X 1dl. hasznos lehet, akárcsak az evés után elfogyasztott feketeretek kivonat. Májunk vegykonyháját még gyermekláncfű főzetével, vagy a belőle készült salátával (városon kívüli területről szedett a legjobb) és kis mennyiségű mustár és retekcsírával is tehermentesíthetjük. (bio élelmiszerek árusítására szakosodott boltokban néhol lehet kapni csíráztató tálacskákat, de szerintem bármilyen tálka tökéletesen megfelel. Én a magokat vékony vattaágyra szórom, és folyamatosan nedvesen tartom. Radiátor közelében hamar megjelennek a kis csírák, melyeket ízlés szerint 3-4-5 nap múlva el lehet fogyasztani).
Hasonlóan közkedvelt salaktalanító tea a csalántea, de ezzel is vigyázni kell, mert a szervezetből kisöpri a káliumot!
A hasnyálmirigy tisztítására fagyöngy egy éjszakára beáztatott kivonatát ajánlják egyesek elfogyasztani éhgyomorra.
A vesét a zsurló és a nyírfalevél tea tisztítja meg a mérgektől, bár itt meg kell jegyeznem a görögdinnye és a sör áldásos vizelethajtó és vesemosó hatását. (13 éves koromban, amikor kivették a jobb vesémet a doki mosolyogva azt mondta, hogy felnőttként igazolással ihatok sört dinnyével)
Mivel aktuális megemlítem a böjtölést, melynek a lényege szerintem a belek következetes pihentetése, regenerálása. Lehet egynapos böjtöt csinálni és hosszabbat is. Vannak teák, melyek ilyenkor nagyon hatásosak (Pl.: vasfű: nyugtatja az idegeket, citromfű: nyugtató, szederlevél: vértisztító, nyálkahártya-nyugtató).
Vannak borogatások, pólyázások, melyek segíthetnek a szervezetünknek a tökéletesebb tisztulásra. A hatásmechanizmus a verejtékmirigyeink által kipárologtatott vízben oldott salakanyagok fokozott kiválasztására irányulnak.
Mélyebben nem merültem bele a vércsoport diétába, mert azért szerintem nem szabad az egészséges életmód címén túlzásba esnünk. Az én "0"-ás vércsoportomnál például csomó olyan étel elfogyasztása nem javallt amit imádok. Nem hiszem, hogy okos dolog az egészség jelszava alatt átesni a ló túlsó oldalára. Hiszen az evés egy örömforrás.
A mozgás nem kevésbé fontos kiegészítője egy regeneráló túrának, Kerékpározás, kocogás (bár a hölgyek medencéjének a felépítése semmilyen ugráló mozgásra nincs "méretezve". 
Gyakorlatilag ez a részükre kevésbé ajánlott mozgásforma. Ez egy neves intim torna szakérő véleménye) tornázás sőt egy kiadós séta hatását sem szabad lebecsülni!
A kúrák közben természetesen nagyon sok folyadékot szoktam fogyasztani, de ásványvizet csak mértékkel. Szerintem a túlzott ásványvíz bevitel nem hasznos a szervezet számára, sőt megterhelő is lehet. Kardiológus professzortól hallottam, hogy amióta az ásványvízfogyasztás megnőtt a szív és érrendszeri betegségek gyakoribbá váltak már fiatalabb korban is. Természetesen, ha megfelelő munka áll a vízbevitel mögött, akkor szükséges, és jó az ásványok, s nyomelemek pótlása, ám minden más esetben mértékletességre lenne szükség.
Érdemes kipróbálni, bár először annyira nem is egyszerű, mint ahogy hangzik, hogy felkelés után 6-7 korty csapvizet igyunk meg. Tapasztalatai szerint ez kedvezően hat az emésztésre, valamit az éjszaka a gyomorban rekedt savak egy-kettőre kipucolódnak 
A répacukor, mint édesítőszer (egyesek szerint méreg) használatát is korlátoznunk kéne, sőt egy ilyen kúra alatt el is kéne teljesen hagyni. Kicsit jobb édesítési módszer a nád és egyéb más cukrokkal való édesítés. 
Dióhéjban talán ennyi a témában, bár tudom hogy ez egyeseknek kevés, másoknak talán sok is volt. Természetesen, mint az előző, a témához kapcsolódó írásomban már írtam az eljárások listája nem teljes. Ezeket a technikákat ismerem, és egy részét alkalmazom is kb. félévente egyszer. A hatás kétségtelenül pozitív. A reggeli ébredésnél a korábbi elnyűttséget frissesség váltja fel, a bőr kisimul, egyes barázdák eltűnnek, mások halványodnak, türelmesebbek, s mosolygósabbak a napjaim. A betegségek közül a megfázás, az allergia és egyéb szezonális betegségek elkerülnek, tehát van értelme a kúrának. 
Azonban mit sem érne az egész főzöcskélés, pakolás, borogatás, tisztítás a hit nélkül. 
Igazán eredményessé akkor válik egy kúra, ha hiszünk a hasznosságában, és a végigcsinálása belső vágy, belső kívánság. Sosem válik hasznossá egy cselekedetünk sem, melyet belső kényszer és hit nélkül végzünk.
Remélem szolgáltam néhány érdekességgel a témában. A célom nem az volt, hogy részletesen, oldalakon keresztül fejtegessek témákat, hanem az, hogy támpontokat adjak további keresgélésekhez. Kívánok mindenkinek méregtelen tavaszt, s nyarat, mosolyt, nevetést.